A Nagy Ökológiai Fordulathoz kétségtelenül szükség van arra, hogy nagyon sok ember, nagyon nagyot változtasson az életmódján. Ennyi biztos – de hogy pontosan hány ember és pontosan hogyan változtasson, arról már megoszlanak a vélemények.

A vélemények megoszlanak, de akadnak bőséggel. Egyeseket hallgatva úgy tűnhet, náluk a megoldás kulcsa, egyedül az általuk képviselt irányzat étrendje, életmódja, gazdálkodási-vállalkozási-vásárlási módja lehet üdvözítő, de oh boy, bár így lenne! Bárcsak lenne egy tuti megoldás, ami garantáltan mindenki számára működne, és elhozná az ökológikus világelejét! Sajnos a rendszerszemlélet alapján ez nincs így, fekete-fehér, gyors és instant megoldások nincsenek. Mindannyiunknak magunknak kell kijárna saját utunkat a regeneratív életmód felé, saját szűkebb és szélesebb életterünkre, értékeinkre, kapcsolatainkra szabva.

Azért vannak sorvezetők, amik segíthetnek, hogy egy-egy adott, számunkra alapvetően vonzó, értéket képviselő irányzatot hogyan integrálhatunk életünkbe. Ezt most az étkezésen keresztül mutatom be, mert a téma mindannyiunkat érint és hangsúlyosan jelen van a fenntarthatósággal kapcsolatos diskurzusban. A bejegyzést saját tapasztalataimmal egészítem ki.

Hogyan lehet regeneratív az étkezésem?

Röviden: úgy, ha figyelembe vesszük a kapcsolódások és energiaáramlások rendszerét.

Azaz milyen kérdéseket tegyél fel, amikor az étkezési módodról gondolkodsz:

• Honnan érkezett az étel, amit elfogyasztok?
• Hogyan készült, milyen összetevőkből áll?
• És ezek az alapanyagok honnan és hogyan érkeztek?
• Milyen körülmények között nevelkedtek?
• Milyen érzés elkészíteni, elfogyasztani?
• Hogy érzem magam fogyasztás közben és utána?
• Mit teszek az energiával, amit ebből az ételből nyertem?
• Mi az, ami megmarad étkezés után?
• Mivel köt össze az étel? Mitől választ el?

A kérdések megválaszolásának egy része azon múlik, hogy transzparensen hozzáférünk-e bizonyos információkhoz. Én például akkor kezdtem el házilag készíteni a tésztát, amikor a boltban hiába kerestem a száraztészta zacskóján azt, hogy honnan érkezett, hol készült, csak annyit találtam, hogy “EU és nem-EU forrásból”. Ez kevés volt számomra, viszont azt tudtam, hogy helyi tojást és lisztet is fogok tudni szerezni, így inkább azóta magam gyúrom-szaggatom a tésztánkat. 

Ezért már egy fokkal könnyebb dolgunk van, ha piacon, lehetőleg közvetlenül a termelőktől szerezzük be az alapanyagainkat, akiktől megkérdezhetjük, sőt, egyes helyeken akár el is látogathatunk hozzájuk, hogy saját szemünkkel lássuk, honnan érkezik az ételünk. Ez persze már azt is feltételezi, hogy lokális és szezonális alapanyagokat szerzünk be.

Hús: enni vagy nem enni?

Másrészt pedig ismeretbővítés is szükséges lehet, azaz annak a mélyebb megértése, hogyan illeszkedik bele az állat- és növénytermesztés az ökológiai rendszerekbe. Ennek mentén talán nem túlzás kijelenteni, hogy nagyipari verzióban sem az állattartás, sem a növénytermesztés nem lehet még csak fenntartható sem, egyrészt a talajok és élőlények kizsigerelése, másrészt a beszállítási láncok hossza miatt. Ezen túl azonban már komoly szakmai viták folynak arról, hogy pontosan melyik módszer az, ami akár regeneratív is tud lenni – ha érdekel a téma, ajánlom Richard Perkins, Gabe Brown munkásságát, de érdemes a permakultúrának és a biodinamikus módszereknek is utánanézni. Ha nem érdekel, akkor inkább ne stresszeld magad rajta, helyi és szezonális alapanyagokkal nem foghatsz mellé.

Az ismeretekhez tartozik még az a kérdés is, hogy mi marad meg étkezés után. Azaz milyen hulladékot termelünk, ezalatt érthetjük a csomagolást is, de akár az alapanyag kidobott részeit. Ez érvényes növényeknél, például mit kezdünk a répa levelével, a narancs héjával?  A húsoknál a ‘nose-to-tail’ megközelítés az állat minél több részét felhasználja, a színhús mellett belsőségeket és a “fura” részeket is fogyasztva – ezzel is csökkentve a hulladékot és megtisztelve az élőlényt, ami életét adta azért, hogy táplálékunk legyen. Mi sok nem-színhúst fogyasztunk, ennek csak egyik oka a hulladékcsökkentés, számít nekem a költségcsökkentés is, valamint azok a mikrotápanyagok, amik ezekben találhatók. (Csontlevest tessék, kollagénkapszula helyett!)

Kapcsolat magunkkal

A kérdések következő csoportja egyéni érzékelésen, érzelmeken alapszik. Hogyan érzed magad miközben eszed, mennyire esik jól? Hogy érzed magad étkezés után, mennyire tölt fel energiával, nyugtat meg, vagy épp nehezít el? Ahhoz, hogy ezekről megfelelő tapasztalatot szerezzünk, szükséges, hogy kapcsolatban legyünk magunkkal, saját testi érzéseinkkel. Ez abszolút fejleszthető: a mindfulness étkezés, az intuitív étkezés mind segít abban, hogy teljesebb élmény legyen. Az első lépés efelé, hogy a figyelmünket valóban az étkezésre helyezzük, ne pusztán fogyasztás, hanem táplálkozás legyen ez az aktus. Érzékszerveink, testi érzékelésünk mellett érdemes érzelmeinket is megfigyelni, ezek sokat elárulhatnak az ételekkel és saját testünkkel való viszonyunkról. 

Hová lesz az energia?

Ez talán egy elhanyagolt része az étkezésnek, pedig ha rendszerben nézzük, az is fontos, mit teszünk az energiával, amit az ételből nyerünk? Értéket teremtünk, gondoskodunk, építünk, feltöltünk – akár önmagunkat, akár másokat? Vagy rombolunk, hagyjuk kifolyni ujjaink között? Ennek a kérdésnek a mélyebb vizsgálata sarkallhat minket az elfogyasztott ételek mérséklésére is, de lehet épp ellenkező kimenetele is. Ha rájövünk, hány szerepben kell helytállnunk, milyen felelősség van a vállunkon, milyen stresszhatásoknak vagyunk kitéve arra is rájöhetünk, hogy épp több (és jobb) táplálékra lenne szükségünk, hogy biztosítsuk önmagunk számára ezekhez az energiát.

Az utolsó kérdéshez eggyel hátrébb kell lépni, szélesebb fókuszt kell venni. Mik azok a kapcsolatok, amiket az adott étel épít, szorosabbra fon? Melyek azok, amelyektől elválaszt? Érthetjük ez alatt a szorosabb kapcsolatot a minket körülvevő tájjal, régióval, az ott gazdálkodó termelőkkel; vagy akár egy másik kultúrával is. Összeköthet minket egy tál illatozó étel barátainkkal, családunkkal; de el is választhat tőlük, lehet vita, meg-nem-értettség forrása. Egy gyerekkori íz összeköthet minket a múlttal, akár már elhunyt szeretteinkkel is; de ha gyógyszerként tekintünk az ételre lehet befektetés jövőbeli énünk egészségébe. 

Ne felejtsd: a szánkon keresztül állunk legközvetlenebb kapcsolatban a természettel, hiszen nemcsak a fényt vagy a hanghullámokat érzékeljük, hanem valóban elnyeljük és magunkba építjük az ételeinket, amiket tulajdonképpen a természet nyújt nekünk.